Trump 150 ezer dollárért tavaly még Putyint ekézte
Sokra becsüli Oroszország elnökét és meg akar állapodni vele – ezt hangsúlyozta választási kampánya során Donald Trump. Szemben Hillary Clintonnal, aki szerint Moszkva fenyegeti Európát.
Sokra becsüli Oroszország elnökét és meg akar állapodni vele – ezt hangsúlyozta választási kampánya során Donald Trump. Szemben Hillary Clintonnal, aki szerint Moszkva fenyegeti Európát.
Egy sci-fijeiről ismert filmrendező az elnöki limuzin után az Air Force One-t is "átalakította", hogy idomuljon Trump személyiségéhez.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.
A nacionalizmus erősödése a gazdag országokban aggasztó kihívást jelent a háború elől menekülők számára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) vezető Filippo Grandi szerint.
Nem tetszik Donald Trumpnak, hogy arra kérik, váljon meg az üzleti érdekeltségeitől. A leendő amerikai elnök több száz éves rekordot dönt meg, amint leteszi az esküjét.
Hirtelen békét kötne a Közel-Keleten, és a klímaegyezmény felmondását sem kéne elsietni. Lassan nem marad semmi, amit Trump a kampányban ígért.
Trump nem rángatná bíróság elé Clintont, ezt pártján belül és a szimpatizánsai körében elég megdöbbenve fogadták.
Indulatos válaszüzenetben utasította vissza kedden a brit miniszterelnöki hivatal a következő amerikai elnök, Donald Trump azon felvetését, hogy Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának ügyvezetője lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete.
A japánok szerint Washington nélkül nem megy. A kínaiak viszont máris jelentkeznének a megüresedő vezető szerepre. De miről is van szó?
Napi egymillió dolláros költség, hogy nem költöznek teljesen a Fehér Házba.
A fegyverkereskedelmet a szigorítást követelő demokrata politikusok pörgetik, de azért nincs okuk panaszra a gyártóknak.
Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild.
Váratlanul lemondta turnéja összes hátralévő koncertjét Kanye West rapper, akinek szombat esti sacramentói koncertje botrányba fulladt, vasárnap esti fellépését pedig egy Los Angeles melletti helyszínen már meg sem tartotta.
"No Trump, no KKK, no fascist USA" - kántálta az American Music Awards gálán a frontember.
Nem akárki, Manhattan kerületi ügyésze szeretné kihasználni Donald Trump elkötelezettségét az iPhone-ok feltörésének ügyében.
Reince Pribeus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke kizárta a muzulmánok vallási alapon történő regisztrációját és ellenőrzését.
Amerika frissen megválasztott elnöke hamarosan hivatalba lép, így elkel majd neki egy új elnöki limuzin. Egy híres filmes elképzelte, milyen lehet.
Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke bocsánatkérést követelt szombaton a Hamilton című Broadway-musical szereplőitől, miután a színészek nyilvánosan aggodalmukat fejezték ki a leendő republikánus kormány politikájával kapcsolatban, a New York-i előadást megtekintő alelnökjelöltnek, Mike Pence-nek címezve szavaikat.
Ahol mémek helyettesítik a vitát, ott Trump helyettesíti az elnököt. Vélemény.